Felejthetetlen.

 

Egyszerűen olyan mélyre temetett magában minden érzelmet sok év alatt,hogy már nem is emlékezett az ízükre. El volt tompulva,süketen, csukott szemmel járt és sérthetetlen volt. Csak arra lett figyelmes, hogy minden egyes csalódás után elő kellett halásznia a fájdalmat valahonnan nagyon mélyről, csak hogy megnyugtassa magát, hogy nem egy üres test csupán. Reggelente nyitott ablaknál mosogatott, még télen is, mert szerette, hogy a víz borzongva melegíti kezét,míg lábujjai a mamuszban megfagynak. Imádta a reggeli város csendjét, úgy érezte, Pest csak ilyenkor tiszta és szűzies, mintha venne egy nagy levegőt mielőtt a kocsik kipufogógáza újra be nem szennyezi és mielőtt a lábak toporgása meg nem süketíti. Ketten voltak ilyenkor a várossal, néha egy-egy szirénaszó törte meg a csendet, vagy egy későn utazó madár utolsó énekét csiripelte a háztetőn. Kétszer háromszor elmosott ilyenkor egy poharat, elnyújtotta reggeli randevúját az amúgy utált Pesttel, nem akarta elveszíteni. Egyszer épp egy lapos tányért öblített le,mikor egy éjjeli lepke táncolni kezdett a szeme előtt. Utálta ezeket az élőlényeket, nyáron nem tudott tőlük az ágyában olvasni,mert ezek a fényéhes dögök a fejének repültek,és még télen is akadt belőlük egy pár. De ott a konyhában állva és mosogatva hirtelen elfogta valami együttérzés féle,és hevesen próbálta elhajtani a lepkét a víztől.De nem sikerült,belerepült a habba és pár másodpercig lebegett a felszínén. Ő odaugrott a kamrához és előkapott egy zsebkendőt.Kihalászta és lerakta az asztalra száradni. Könnyes szemmel és magát sem értve azt gondolta,hogy ennek a kis lepkének élni kell,legalább még egy napot.10 percenként ellenőrizte,aztán elment zuhanyozni.Mire visszament a konyhába, a lepke eltűnt. Sokáig nézte még a nyitott ablakot, a lassan szálldogáló függönyt, a még üres,de éledező utcát és úgy érezte, évek óta nem vett levegőt. Egy éjjeli lepke kelltette fel téli álmából és hozta el a megkönnyebbülést a lelkének.