Pages

2010. november 16., kedd

Valami.

tumblr_l5ii80w6gZ1qz4dumo1_400

Nem tudok mostanában miről írni. Talán mert az életem egysíkúan unalmas. Nem történik semmi, csak minden idegesít. A napom fénypontja amikor reggel elmegyek a teázó előtt és finom almás-fahéjas teaillat árad ki. Meg aztán itt van a szalagavató para. Röviden a véleményem a szalagavatóról: felesleges pénzkidobás,ahol az emberek kényelmetlen és általában ronda ruhákban feszengnek, attól félve, hogy elesnek a cipőben,amiben nem tudnak járni, aztán valami nyálas zenére ropják, hasgörccsel, hogy nehogy elfelejtsék a következő lépést. Rám aggatnak egy szalagot, ami azt hivatott jelképezni, hogy készen állok az életre, miközben fogalmam sincs, merre tartok, hol állok most, mi akarok lenni, milyen hibákat követtem el. Egyszerűen csak túl akarok lenni az egészen, mert nem bírom a képmutatást. “ Csináljunk úgy, mintha egy osztály lennénk, mintha a közösség szó mondana nekünk bármit, és mintha nem köpnénk szembe minden nap a másikat, az összes adandó alkalommal!” Nem akarok ítélkezni,magamtól is hányingerem van. Szinte biztos vagyok benne, hogy rossz századba születtem( vagy csak túl sokat olvastam az Üvöltő Szeleket), mert igen, nehezen viselem, ha 15 éves lánykák elfelejtenek szoknyát venni a harisnyájuk felé(könyörgöm,az egy harisnya!ennyi erővel rohangáljatok meztelenül!) és igen ,rosszul esik, amikor az egyik kezemben a táskával kabáttal, sállal, másikban a kulccsal, magnóval és 8 füzettel viaskodom, miközben a lapjaim szétterülnek a földön és fél lábon egyensúlyozva próbálom összeszedni őket, igen, akkor zavar, ha az emberek szemlesütve elsétálnak mellettem. Bár még udvariasságot sem várok, csak némi tiszteletet. Hah, nem szoktam ilyesmit írni, de most ez jól esett.

Egyébként van egy másik blogom is, ahova képeket töltök fel, mert hogy imádom őket:) www.lizainwonderland.tumblr.com

2010. november 4., csütörtök

Lázálom.

 

tumblr_lap0l7UAeV1qc0dfno1_500 Kislánykoromban éjszakánként ha lázas voltam, elnyelt a sötétség. Szörnyek lihegtek mindenhol. Az ágy alatt, a párnámon, a takarómba gyűrve. Forró kezeim egymásba kapaszkodtak és a remegésbe belesajdult a gerincem. Sokszor hittem, hogy megvakultam, annyira körbevett mindent a sötétség, égő szemeimmel kutattam valami fényfolt után. Nem mertem kiabálni, nehogy felkeltsem a szekrényben búvó, még alvó rémségeket. Könnyeim végigégették arcom. Ma mást láttam lázálmomban. Ketten voltunk, a díványon ültünk, a szobában havazott. A hó lassan belepte hajunk, szemhéjunkra rakódott, nem tudtunk pislogni. Egymásba kulcsolódó kezeink kékre fagytak. Arcunk halott fehér, csak szánk egyedül vérpiros. Elnyelt mindent a fehérség, megevett minket, a körvonalak eltűntek, a könyvespolcok elolvadtak, a dívány jégkoporsóvá lett. Ültünk csendben és hallgattuk a hópelyheket. Ha nagyon figyelsz, hallod őket a síron túlról suttogni, zizegni, elbúcsúzni. A válladra hajtottam fejem, vörös hajamból jégcsapok álltak ki. Megmozdult bennem valami, féltem, felemészt az egyszerűség. Könny csordult ki szememből s a nevetőgödrömbe jéggé fagyott az is. Ha sokáig nézed a havat, megvakulsz. Így hát behunytam elnehezedő szemem, és próbáltam összekulcsolódó kezünkre összpontosítani, de nem éreztem már a kapcsolatot, elfagyott bőröm akár a tied is lehetett volna. Jön a fagykirály. Ezzel ijesztgettek kiskoromban, ha nem akartam felöltözni. Álmomban tudtam, felöltöztettem lelkem a legszebb ruhákba, mégis elviszi a fagykirály. Hallgasd egyszer, ahogy esik a hó. A fák ágairól nagy tömbök hullnak le. Madár tipegés hallatszik az érintetlen fehérségben. Vérfagyasztóan gyönyörű. Láttam és éreztem mindent álmomban, a díványon, veled, amíg átváltoztam fagykirálynővé, s remegve vártam férjem érkezését. Te eltűntél, betemetett a hó. De kezed a kezemben maradt. Remegve ébredtem, lecsúszott rólam a takaró, a térdemet öleltem összegömbölyödve. Forró homlokom szinte lyukat égetett a párnán. 39.2. Voltam már lázasabb, de ijedtebb még soha.