Tej.

 

Az öreg szagú fotelben ült,a fal mellett,pokróccal takarózva,meleg tejet iszogatva.Próbált visszaemlékezni, hogy mikor sírta el magát.Hazafelé a boltból?Vagy amikor meglátta az eladónő szemében a szánalmat,ahogy a tejet és a hosszú arany Marlborót pakolta át egyik kosárból a másikba?De a lényeg az volt,hogy a sorra szívta a cigarettát a rémisztően hideg lakásban és könnyei a tejbe potyogta.Milyen érdekes,gondolta,hogy kiadja magából és újra megissza.Őt nyeli le megint,nem tud szabadulni.Most először tudott örülni a nagy,üres szobáknak,a magányosan ásítozó térnek,amit neki kellett volna megtölteni élettel.Nem tudott volna most ránézni se másra.Hirtelen iszonyú nehéz lett a csönd,felugrott és berakott valami zenét.Csak a reménye volt,és csak abba kapaszkodott három napig,tíz körömmel.Csak miatta tudott végre lélegezni,őszintén mosolyogni.És most elvették tőle,megint.Mint a cigaretta füst,szétomlott a szobában és csak a szaga maradt utána.Rágyújtott újra,felvett még egy nagy,fehér férfi pulóvert.Azt szagolgatta percekig,talán órákig,a hamu leesett a szőnyegre és a lábával véletlenül belekente.Három napig jól aludt.Gondolkodás nélkül.Álmok nélkül.Kiitta a maradék tejet a Micimackós bögréjéből,pedig tudta,hogy ez sem fog segíteni,nem fognak elapadni könnyei és nem fog öntudatlanul álomba zuhanni.Tudta,de reménykedett.Mázsás súly telepedett mellkasára.