Kikísértük a repülőtérre.Nagy sor állt és mi voltunk az utolsók.Este volt és sötét-de lehet,hogy rosszul emlékszem,és csak bennem volt olyan sötét akkor- de nem volt hideg,kedves szél fújt.A sorban idegesen csevegtünk,nem tudtam semmi értelmeset mondani,senki nem tudott,csak olyan"vigyázz magadra,sokszor hívj,ne izgulj" féle okosságokat.Amikor végre sorra került már csak 10 perc volt az indulásig.Nem lehetett húzni az időt,nem volt lehetőség több felesleges szóra.A búcsúzkodás gyors volt,azt mondják így könnyebb,nekem nehéz volt,nagyon nehéz...Miközben a csekkolás felé tartott,sokszor hátranézett integetett és mosolygott.Én is ezt tettem és közben a könnyeimet nyeltem.Sosem voltunk azok a nagy érzelem kifejező emberek és irtóztunk mindenféle nyálas amerikai fétistől,de akkor jó lett volna utána kiabálni valamit,csak hogy tudja,szeretem...Amint eltűnt,megfordultam és indultam a parkoló felé.A többiek jöttek utánam és halkan beszélgettek.Hazafelé a kocsiban csak bámultam ki az ablakon,zenét hallgattam és az elsuhanó lámpák fényét figyeltem.Úgy éreztem,hogy minden egyes méterrel eltávolodok valamitől,életem egy szakaszától,úgy éreztem,végleg vége valaminek,a gyerekkoromnak.Sosem tudtam könnyen elengedni senkit és semmit.Ragaszkodom a legapróbb emlékeimhez is,de akkor olyan érzésem volt,mintha kimosták volna az agyam,hogy megtölthessem új dolgokkal,emberekkel...a kocsi lassan szakított el a régi önmagamtól.Szinte nevetnem kellett ezeken a gondolatokon,hiszem csak egy év,ezt mondogattam magamban,csak egy év és újra látom,minden ugyan olyan lesz,mint volt,csak a távolság lesz nagyobb köztünk...Nem is telt el egy év,újra ott álltunk a Ferihegy 2-es termináljában és vártuk őt.Meg is érkezett,ugyan az az ember volt,akit elengedtünk,de nem kaptam vele vissza azt az elveszett dolgot..de már nem is hiányzott.Új emlékeim voltak és új álmaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése