"Daddy,I miss you!"

Tudom,hogy reménytelenül érzékeny lelkű vagyok,de ezt a videót konkrétan végig sírtam:




Mert amúgy nem támogatom sem a háborút,sem a katonaságot,de valahogy ebben a videóban van valami emberi.Az egyetlen ,amit tisztelek az amerikaiakban,hogy őszintén és nyíltan ki tudják mutatni az érzelmeiket,és sokszor ami nekünk “nyálasnak” tűnik,nekik az a normális.És még valami: páran sérelmezik,hogy nem írok személyesebb bejegyzéseket.Ennek két oka van.Az egyik,hogy én nem szeretek olyan blogokat olvasni,amik arról szólnak,hogy:”Vettem egy almát.Hazamentem és megmostam.Aztán megettem…” Ez nekem olyan kit érdekel…Másrészről meg volt nekem egy régi blogom,amibe mindent kertelés nélkül leírtam.Azt hogy mi történt,mit éreztem,mit akartam.Írtam szerelmes levelet,számonkérést,kértem bocsánatot…De a bejegyzéseim sosem értek célt,mert olyan emberek vették magukra,akiknek nem kellett volna,és így megsértettem embereket.Ezt nem akarom többet.Különben meg,ha figyelmesen olvasol,akkor rájössz,hogy minden írásomban ott van belőlem egy darab.Így akár még jobban is megismerhetsz,mintha leírom,hogy mit ettem vagy olvastam:)