Pages

2012. január 21., szombat

Nem is tudom.

Hát nem is tudom, mit írhatnék. Olyan, mintha kifogytam volna a szavakból ez alatt a 4 hónap alatt. Pedig sok minden kavarog bennem, nagyon sok minden. Azóta visszakaptam valakit, akit nagyon szeretek, voltam Kanadában, kaptam munkát, nemsokára költözöm Angliába. De egyszerűen semmi olyan nem történt az életembe, ami elég felkavaró lenne ahhoz, hogy írjak róla. Azt meg már annyira unom, hogy arról írok, mennyire nem történik semmi. És nem akarok már a múltról sem írni. Régen tudtam, csak arról tudtam, szétboncoltam minden régi emlékem és érzésem, és olyan, mintha ezzel meg is semmisítettem volna őket. Egyszerűen nem emlékszem, milyen volt akkor. Arra sem emlékszem, milyen most. Kéne találni valamit, ami értelmet ad ennek az egész katyvasznak? Nem hinném. De gyűlölök csak úgy élni bele a világba. Nem értem mi tart össze. Mert SEMMI nincs körülöttem. Ha erről beszélek, mindig attól félek,hogy az élet majd azt mondja hogy, ’ Izgalmat akartál,történést? Akkor tessék, birkózz meg ezzel!’ és a fejemre zúdít megint valami szörnyűséget, merthogy ez szokott történni. Úgyhogy nem szeretnék erről sem beszélni. A kutyám szétszakította a fülhallgatóm. Utálom a racionális embereket. Kínos helyzetekben röhögő görcsöt kapok. Olyankor beszélek, amikor nem kéne, és elnémulok, amikor elvárják, hogy beszéljek. Szerelmes vagyok Josh Hutchersonba. Pedig alacsony. Este mindig a sólámpát kapcsolom le utoljára. Nem akarok gyereket, ebben a világban, ebben a korban nem.
Tessék, 4 hónap után sikerült szülnöm egy teljesen felesleges és értelmetlen bejegyzést.

„ -You love me. Real or not real?
   -Real.”

1 megjegyzés:

  1. Én is tapasztaltam már ilyet, épp nem is olyan rég. Örülnöm kellene, mert nagy lehetőségek vannak előttem, ehelyett én meg csak a fájdalomra és a félelmekre fókuszálok, a mindennapi nyomorra, arra, hogy senki nem tud segíteni ezen. Illetve, hogy én nem érdemlem meg ezeket a lehetőségeket és ezért később meg is fogom kapni a büntetésem (pedig csak élnem kellene velük).

    Na mindegy, szerintem örülj neki, hogy így alakult, hogy világot láthatsz, és hogy visszakaptad, akit szeretsz, mert ez ritka és kiváltságos dolog, főleg az utóbbi.

    Ja és én is racionális vagyok, de utálom én is magamat... :D

    VálaszTörlés