A fényedből éltem.Kellettél.Mennyit nevettünk a fényevőkön… megbeszéltük, hogy egy hétig a napból táplálkozunk, aztán a megspórolt pénzünkből veszünk két menüt a McDonald’s-ban.Persze nem volt spórolt pénzünk én meg nem ettem gyorskaját.Észre sem vettük, mégis fényevők lettünk. Ha rád néztem,pólusaim betömődtek veled, ha megszagoltam illatos, piros pulóvered, soha többet nem akartam más illatot érezni.Egyébként most is az van rajtam, fázom nélküled. Tudod, sokáig nem hittem a lelki társ dologban, aztán jöttél te, én meg elmentem melletted. Mert féltem, mert te voltál én, és mert én nem tudtam szétválasztani a szerelmet tőled. Mindig barna akartam lenni, de csak leégni sikerült. A tavaszt a tél követte és én úgy fázom. A régi bérházak tetején galambok ülnek dideregve, egy nő sapkáját felkapja a szél és hó szálingózik lassan a járdaszegélyre. Egy fiú korcsolyával a kezében igyekszik a földalatti felé, egy pár bámul ki az ablakon,mögöttük gyertyafény lobog,szemükben szenvedélyes tűz. Nem bírom nem észrevenni, hogy a nap betakarózik a pamacsos, duzzadó felhőkbe és az ég olyan fehér, mintha a nap sugarai soha többé nem tudnának rajta áttörni. Én meg itt ülök nélküled, szemeddel nézem a világot, és tudom, hogy te lennél az egyetlen ember, aki értékelné az utolsó, elsárgult levél táncát a szélben.De elmentél, én fázom, te mást melegítesz fényeddel, aztán megint mást, de egy pillantásoddal megkínzol és elpirulok. A pulcsidat visszaadnám, gyere el érte valamikor.
”The river has run wild, it hurt’s to see you burnin’ burnin’ burnin’…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése