Egy padon ült és nézte a Dunát.Olvasni próbált,de nem tudott,a lapokkal a szél játszadozott.A lábánál galambok gyülekeztek,valami kaja maradékot szedegettek.Utálta a madarakat,főleg a galambokat.Elmélázva nézte őket és arra gondolt,hogy a galambok szabadok.Nem a szónak abban a fennkölt értelemben,hogy tudnak repülni.És nem is azért,mintha ő nem lenne önálló,független.Nem.Ezek a madarak,akik annyi fertőzést terjesztenek,akik összeszarják a város,akik a fejünknek repülnek,nem ismerik azokat a szavakat,hogy: hitel,társadalom,államcsőd,villanyszámla,részletfizetés,jelzálog.Szabadok,mert nem nyomja őket egyre kisebbre egy korcs társadalom,nincsenek kitéve az emberi lét akaratának és alázottságának.Ezen gondolkodott,miközben a galambok épp egymásnak estek,mert találtak egy nagy falatot.Hirtelen úgy érezte,hogy megszűnik mögötte a háttér,elhal a kettes villamos csörömpölése és az autók egy utolsót dudálva és pöffentve beleolvadnak a fehér masszába.Rosszul volt magától,a piros sapkájától és kék,szakadt tornacipőjétől.Úgy érezte,egyedül van az egész világon,és nincs aki tolja,segítse.S mikor előre fordult,minden kezdett beleveszni valami sűrű,gomolygó,fekete füstbe,eltűnt a Budai vár,a Lánchíd lassan vesztette el körvonalait,a Duna egybeolvadt a füsttel.Egy percig ült hökkenten a piros padon,ami egyedül színes pont volt,majd szorongató érzéssel felállt,megpróbált belerúgni a galambba,ami megszerezte a legnagyobb falatot,és felszállt biciklijére.Süppedős talajon haladt a szürke és a fehér között és nem mert se jobbra,se balra fordulni.
(bocsi, hogy itt válaszolok)
VálaszTörlésIgen, Rád gondoltam! Nagyon nagyon köszi!
Tegnap ezeket a zenéket hallgattam rajz szintfelmérő közben és ez nyugtatott le annyira, hogy ne kezdjek el sírni, hogy mennyire nem tudok rajzolni és hogy ne szaggassam fecnikre a rajzlapot... Köszi :)