Az ajtód előtt álltam,a hó lassan szálingózott és belepte a rozsdás korlátot.A régi bérház falai szürkék voltak,lépcsőháza kopott és húgy szagú.Hideg volt,nagyon hideg,de rajtam csak egy kopott fehér nyári ruha volt,arcom is falfehér,szám viszont vérpiros és dagadt volt a széltől.Hajam nedves volt és összeragadt az olvadó hópelyhektől.Tétlenséget éreztem,azt,hogy legszívesebben dörömbölnék a ajtódon,de megijedtem,amikor elképzeltem,ahogy kócos hajjal,pizsamában kinyitod az ajtót,és mindig karikás szemedből értetlenség sugárzik.Könnyeim végigfolytak arcomon,és a szám melletti gödörben megfagytak.De nem éreztem semmit.Nem sajnáltalak,nem kellettél,nem hiányoztál.Csak azért mentem el hozzád,hogy a lelkemet feszítő ürességet valamennyire kitöltse nyugtalan kérdéseid melegsége.Rágyújtottam,és a hátamat a piszkos falnak támasztva leguggoltam.Leheletem és a kifújt füst lustán gomolygott a sötét gangon,papucsba bújtatott lábam kékes színt öltött.
Amikor felébredtem,arcom és párnám nedves volt a könnyeimtől.Lassan úsztam a valóság felé,és rájöttem,hogy a kutyám vinnyogására és kapargálására ébredtem.Le akart menni sétálni,beteg volt.Az óra 3:41 percet mutatott.Eszembe jutott,hogy régen volt egy visszatérő álmom,amiben vagy egy zuhanó gépen ültem,vagy egy háztetőn álltam,és néztem,ahogy egy repülő pont az épület felé repül.A becsapódás előtti pillanatban mindig felébredtem,izzadtan és könnyáztatta arccal.Kimásztam az ágyból,felvettem egy farmert és az alvópólóm fölé egy kiskabátot,ráraktam a kutyára a pórázt és 2 perc múlva már az utcán sétáltam.Egy lélek nem járt,a gyér fényű lámpák alatt szúnyogok sereglettek.Mikor hazaértem,visszafeküdtem aludni,és reggel,amikor felébredtem,egy percig nem tudtam,melyik volt álom: az éjszakai kutyasétáltatás,vagy az ajtód előtti tehetetlen toporgás…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése