Ősz.

 

Sejteni lehetett már az őszt,az égen súlyos fehér felhők ültek,egy sárga csík jelezte csak a napot a horizont szélén.Hideg,erős szél fújt,az első elszáradt levelek már a lábuk között játszottak.A parkban sétáltak,halkan beszélgettek.A lány felnézett a fiúra és elkapta a tekintetét,amit olyan jól ismert.Elmosolyodott.
-Te meg mit somolyogsz,mi ilyen vicces?
-Á semmi,csak eszembe jutott valami….
Igen,eszébe jutott egy kis zöld szem,egy hosszúkás arc,egy barna,göndör haj.Más-más emberek,személyiségek,de ugyan ez a tekintet.Már szinte olvasni tudott benne,hallotta a gondolataikat.”Milyen kedves lány.Vicces.Boldogok lehetnénk,talán.Olyan más.Igen,fura…Azt azért meg még sem lehet,hogy vele…hogy az emberek azt gondolják,hogy én,meg ezt a Fura.Pedig jó lenne.De nem,ezt így nem lehet.” Szégyent látott,valószínűleg nem tudták eldönteni,hogy gondolataik miatt,vagy a helyzet miatt szégyenkezzenek.A lány önkéntelenül arrébb húzódott egy fél métert,úgy sétáltak tovább.Nem szerette,ha valaki miatta érzi rosszul magát.Elképzelte,hogy elmondja nekik,mennyire pontosan tudja,mire gondolnak.Látta,ahogy a zöld szem összeszűkül,a hosszúkás arc elpirul,a barna meg hajába túr.Hangosan elnevette magát .Lassan haladtak.Mutatott a fiúnak egy fát,aminek gomba alakja volt,aztán egy öreg,kis templomot,ami ferde tornyával úgy nézett ki,mint egy vén apóka.Láttak egy fél lábú verebet,átvittek egy csigát az úton,egy piros,kopott padon megebédeltek.A levegőt megfoghatatlan esőszag töltötte be,az ősz illata,aztán pár kövér,hatalmas esőcsepp kenődött szét arcukon.A buszmegállóhoz futottak,együtt,de fél méter távolságra.