Nézd.

 Lassan fújta ki a füstöt a száján.Nézte,ahogy a redőny rései között átszűrődő napfény a füstöt aranyra festi.A narancsságra csíkokban gomolygó apró porszemeket nézte,ahogy sodródtak az állott nyári levegőben,mint apró élőlények rohantak valahová.A kezét a cigaretta fölé tartotta,és figyelte,ahogy a füst kikerüli és bevonja szürkeségével.A kezét nézte.Apró kis kéz volt,pihés szőrszálai is sárgán meredtek az égnek.Jobb keze mutatóujját végighúzta a régi,rózsaszín vágáson a kis és gyűrűs ujja között.Emlékezett,hogy fájt és vérzett.Már nem fájt,csak nézte.Akkor is csak nézte,amikor dühében véletlenül elvágta a nagy konyhakéssel.Mindig evett,ha szomorú volt.Nézte a vércsöppöket a mosogatóban.Nézte és fájt.De már nem fájt.Az elnyomott cigarettavéget nézte a hamutálban,figyelte,ahogy a parázs még egyet vörösen villanva végleg kialudt.A cigis dobozát nézte.8.Az még elég lesz mára.Megszagolta a kezét.Füst illata volt.Szerette.Rágyújtott.A falat nézte,azon is a tükröt nézte.Magát nézte…

I’ll be your cigarette…